Copyright 2019 - Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola

keringo


2019. március 2-án megrendezésre került az immáron hagyományosnak mondható Szent Imre Alapítvány által szervezett bál.

 

A rendezvényt Takácsné Tóth Noémi, a Marianum iskola igazgatónője nyitotta meg. Beszédében örömét fejezte ki, hogy egyre népesebb, egyre összetartóbb a Marianum-család. Kiemelte, hogy idén más helyszínen, az új tornacsarnokban tartották ezt a jeles eseményt, ezért is szerepelt „épület-avató bál” a meghívókon. Elmondta, hogy az idei alapítványi bálnak az apropója, a jótékonysági célja a régi tornaterem felújítása.
Az igazgatónő beszéde után következett a nyolcadik évfolyamosainak keringője, mely nyolcéves összetartozásuk egyik legszebb bizonyítéka volt. A koreográfiát készítette, és a táncot betanította Roxinné Horváth Hajnalka, a 4.b osztály tanítója, dráma-pedagógusa.
A diákok táncát a szülők és pedagógusok kamarakórusa követte, melynek vezetője Halmágyi Judit. Nagy sikerrel énekelték Will Geisler Zenekari quodlibet című művét.
18:30-tól ünnepélyesen megterített asztaloknál sok-sok ínycsiklandó étel várta a kedves vendégeket. A vacsora után musical válogatást hallhattak a jelenlévők a Madách Színház művészeinek előadásában. Fellépett: Ladinek Judit, Sáfár Mónika, Egyházi Géza, és Weil Róbert. Az este folyamán Nyitrainé dr. Sárdy Diánna, a Szent István Egyetem Kertészettudományi Karának dékánja tartott borkóstolót és borbemutatót.
Ezt követte a tombola show, melyen sok értékes nyereménynek örülhettek a vendégek. A programok alatt gyertyafényes teázó és sajtkóstoló várta folyamatosan az érdeklődőket. Az este jó hangulatáról, a talpalávaló zenéről a Fantázia tánczenekar gondoskodott, az est házigazdája pedig Weil Róbert volt.

Bízunk benne, hogy mindenki nagyon jól érezte magát, és jövőre is megtisztel jelenlétével.

Szabóné Puzsier Katalin
               tanító