Copyright 2019 - Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola

Atya 1

Hajdu Ferenc atya, iskolánk püspöki biztosa Érd város Díszpolgára kitüntető címet vehette át T. Mészáros András polgármester úrtól 2019. március 15-én.

 

Hajdu Ferenc atya 1988-ban került Érdre, az Érd-Újváros plébániára.

Szinte ezzel egyidőben megalapította a Katolikus Szülők Érdi Egyesületét, melynek célja az érdi katolikus közoktatás újraindítása volt. Miután az egyházközség a régi „zárda-épület” feletti kezelői jogot visszakapta, 1989-ben megkezdődhetett az iskola újjászervezése. A részben használhatóvá tett épületben 1991. szeptember 14-én kezdte meg működését a Szent Keresztről Nevezett Irgalmas Nővérek Marianum Általános Iskola. Az iskola alapítója Hajdu Ferenc plébános volt, aki azóta is püspöki biztosként felügyeli az intézményt. Sok éve segíti a kisebb gyerekek felkészülését az elsőáldozásra, a nagyobbakét pedig a bérmálásra. Aktívan részt vesz a hitoktatásban, a zarándoklatok szervezésében. Közel 30 éve szívén viseli a Marianum iskola életét, fejlődését, építését.  

2008 óta a Lea Otthont is püspöki biztosként felügyeli. Figyelemmel kíséri a krízishelyzetbe került fiatal nők és a válságos helyzetbe született kisgyermekek sorsát. Irányította és felügyelte az otthon új épületének építését.

Nagy odafigyeléssel segíti a Katolikus Karitász érdi szervezetét, a rászorulók segítését, az évente több alkalommal sorra kerülő adományozást.  

Magyarországi letelepedésük óta, 1989-től jó kapcsolatot ápol és nagy empátiával segíti a Szeretet Misszionáriusai rendet, Teréz anya nővéreit.

Közel 10 éve szervezi és vezeti az Érdi Élő Rózsafűzér zarándoklatot, melyen évről-évre több száz gyerek és felnőtt imádságos lélekkel járja végig Érd utcáit és plébániáit, imádkozva a városért és annak minden polgáráért.

2018 óta a Szent Antal Családi Bölcsőde püspöki biztosa is.

Több évtizedes szolgálatát nagy alázattal, odaadással és elhivatottsággal végzi.

Ferenc atya azt a hitet szolgálja, amelyet a magyar nép Szent István óta őriz mindenféle nehézségek között. Szolgálja azt az életet, amelynek Isten az ura, szolgálja azt a magyar kultúrát, amelyet továbbadni akarunk, és mint plébános szolgálja az emberek közösségét, az emberek életét.

Gratulálunk Ferenc atyának!

Takácsné Tóth Noémi



Az ünnepi műsort az alábbi link alatt tekinthetik meg:

Érd Most!

https://www.youtube.com/watch?v=MkLKO87fvRk