Copyright 2019 - Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola

DSCF5050
Székesfehérvári egyházmegye kiemelt ügye Bogner Mária Margit boldoggá avatása. Ünnepének közeledtével  színdarab készült életéről Az érdi Margitvirág címmel, melyet 2019. május 11-én adtak elő iskolánk tanulói. A darabot írta: Ungváry Zsolt, rendezte: Kovács Mónika és Kunsági-Nehlich Zita tanárnők.

 

Ennek az ünnepnek az alkalmából Dr. Bogner István a vizitációs nővér unokaöccsének vezetésével látogatást tettek nálunk a Vajdaságból érkező zarándokok, hogy együtt emlékezzünk meg és imádkozzunk az egész magyarságért.  Az egyházmegyénkben nagy tisztelet övezi a délvidékről származó Bogner Mária Margit vizitációs nővért, akinek sírjához minden évben számos zarándok érkezik nemcsak szülőhelyéről, hanem Nagybecskerekről és Szabadkáról is. Délvidéken a nővér tiszteletének ápolása összefogja a magyar közösséget határon innen és túl, ezért is várják mielőbbi boldoggá avatását.
A nővér a Torontál megyei Melencén született 1905-ben. Már első szentáldozása után súlyosan megbetegedett, mégis szokatlan derűvel viselte a megpróbáltatásokat. Tíz hónapos ágyhoz kötöttsége után egyik lába megrövidült és megmerevedett. Nagybecskereken polgári iskolát és kereskedelmi tanfolyamot végzett, de nem találta helyét a polgári életben, így hamarosan a jezsuitáknál vállalt imaapostolságot. Bár szeretett volna, egészségi állapota miatt nem lehetett a karmelita rend tagja. 1927-ben a thurnfeldi Vizitációs nővérekhez csatlakozott, majd 1928-ban öt társával elindult Érdre, az első magyarországi vizitációs zárda alapítására. 1929-ben örök fogadalmat tett, de pár nappal később magas lázzal betegágyba került. Csaknem egy éves, türelemmel viselt szenvedés után 1933. május 13-án hunyt el.
Közbenjárását kérve számos imameghallgatást őriz a Vizitációs rend és a Székesfehérvári Egyházmegye, s templomaiban egész évben imádkoznak mielőbbi boldoggá avatásáért:

„Add, hogy Egyházunk imájára megújuljon erkölcseiben a magyar társadalom. Segíts megértenünk nemzetünk szentjeinek életpéldáját. Add, hogy a mindig Isten jelenlétében élő Bogner Mária Margitot mielőbb közöttük tisztelhessük.”

Pálfi Marianna