Copyright 2019 - Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola

ASG fdb05f063032765b67c425f80b0f9ba7 V

Hagyományunkhoz híven adventben diákjaink előadással kedveskednek az időseknek, valamint az érdi LEA Otthon lakóinak. Idén a drámások és az énekkarosok közösen készültek egy karácsonyi történettel.


Az adventi műsor az összefogás jegyében valósult meg. Az alsós drámás csoport az alsós és felsős énekkarral közösen készített produkciót, Melyiket a kilenc közül? címmel.
A mai látogatások, akármennyire is az utolsó napokat töltjük az iskolapadban, olyan élménnyel gazdagított minket, amivel újraértékeltük a mindennapokat, a mindent átívelő szeretetet és a törődést.
A napot a Közösségi Házban indítottuk, ahol az Érd-Újváros Plébánia nyugdíjasait örvendeztettük meg mesénkkel, majd busszal mentünk a LEA Otthonba. Mindkét helyen nagy várakozással fogadtak minket, s a karácsonyi történetet boldog izgalommal adták elő tanulóink. A színdarab meghallgatása után ajándékkal kedveskedtek nekünk. Ezután az otthon lakóinak műsorát tekinthettük meg, valamint a karácsonyi csomagok kiosztását.
A gyerekek nagyon várták, hogy örömet szerezzenek, és szívesen fogadták a meglepetéseket is, így a mai napon többször is megtapasztalhatták, milyen érzés adni és kapni.


        Kovács Mónika