Copyright 2019 - Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola

IMG 0005


A 2019. október 4-én Gróf Batthyány Lajos miniszterelnök, valamint 11 tábornok és két ezredes emléke előtt tisztelegtünk.

 

A magyar vértanúk végtelen sorából ezen a napon az aradi tizenháromra, az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc leverése utáni osztrák megtorlás, számunkra egyik legszomorúbb eseményéről emlékeztünk a nyolcadik évfolyam ünnepi műsorával.

"A szabadságharc leverése után 1849 szeptemberének végén összeült a haditörvényszék.
A tizenhárom tábornokot felségsértés címén halálra ítélték.

Az ítéletet kimondták, de teltek-múltak a napok, és a végrehajtásról nem esett szó. A családtagok már abban bíztak, hogy Ferenc József  kegyelmet ad az elítélteknek.

Október 6-án a pesti Újépület falánál főbe lőtték Batthyány Lajos volt miniszterelnököt. Az aradi várban pedig különleges intézkedésekkel készítették elő a kivégzést. Ezerháromszáz katonát éles töltéssel láttak el, éjjel kettőzött őrcsapatok jártak fel és alá, hajnalban az egész őrség fegyvert ragadott.

A tábornokok vigasztalására lelkészeket küldtek, de inkább őket vigasztalták az elítéltek: a papok sírva léptek be hozzájuk.

Gyalogmenetben kísérték a tábornokokat a kivégzés helyére. Egyedül Damjanich és Sujánszky lelkész ült parasztszekéren, a tábornok szivarozott, éppen elszívott egy szivart, mikor az akasztófákhoz értek.

Útközben azt mondta Sujánszky tisztelendő úrnak:

    - Csak legalább Kossuthot óvja meg az Isten a mi sorsunktól, így legalább marad némi remény, hogy hazánknak még egyszer fölvirrad!

Négy tábornokot főbelövésre ítéltek - kilenc akasztófa állt a vesztőhelyen.

Először Pöltenberg előtt állt meg a porkoláb.

      - Kérem, kapitány úr! (mindenkit azon a rangon szólított, amelyet egykor a császári seregben viselt).

Pöltenberg egy percnyi halasztást kért, odalépett Damjanichhoz, és megszorította a kezét. Damjanich azt mondta neki:

      - Isten veled, barátom! - S azzal megcsókolta.

Egymás után léptek a tábornokok Damjanichhoz, mindenki búcsút vett tőle.

Amikor Leiningenre került a sor, ő engedélyt kért a vezénylő őrnagytól, hogy a legénységhez szólhasson.

      - No, hát szóljon, de röviden!

A harmincéves ifjú most is honvéd tábornoki egyenruhát viselt, csengő hangon megszólalt, és német nyelven ezt mondta:

      - Felőlem azt a hírt terjesztik egyesek, hogy én Buda felszabadításakor osztrák tiszteket meggyilkoltattam volna. Nekem nem áll módomban más védekezés, ezért itt az utolsó percben, Isten szabad ege alatt a jelenlevők előtt kijelentem, hogy ez a rólam terjesztett hír aljas rágalom!
Ezután társaihoz fordult, és azt mondta nekik:

      - Isten veletek, bajtársak! Nemsokára egy más, igazabb bíró előtt állunk, ő igazságosan ítél majd fölöttünk.

Damjanich már csak Vécsey Károly tábornoktól búcsúzhat el, akit utolsónak hagytak, mert a délvidéki hadsereg megtartásáért rá különösen haragudtak.

      - Éljen a haza! - kiáltotta Damjanich. Ez volt az utolsó szava. Vécsey körülnézett, nem volt kitől elbúcsúznia.

Ekkor odalépett Damjanich tábornokhoz, és megcsókolta a kezét.
Mihelyt a katonaság elvonult, és a közlekedést helyreállították, ezrével zarándokolt a nép a kivégzés helyére.

"Arad pedig a magyar Golgota" - írta Kossuth, mert a szabadságharc mártírjai is új hitet öntöttek a hazafiak szívébe."

Lengyel Dénes nyomán

„Őszi napnak csendes fénye,
Tűzz reá a fényes égre,
Bús szívünknek enyhe fényed
Adjon nyugvást, békességet;
Sugáridon szellem járjon
S keressen fel küzdelminkben
Az aradi tizenhárom.”
(Ady Endre: Október 6.)

Pálfi Marianna