Szeptember 1-jén reggel, iskolánk tanulói és nevelői ünnepélyes tanévnyitó szentmisére gyűltek össze a tornacsarnokban. Különleges és megható eseményre került sor mindjárt a mise elején. A két első osztály és a kilencedik évfolyam külön vonultak be a terembe nevelőikkel, az oltár előtt felsorakoztak, Ferenc atya pedig bemutatta őket a többieknek, akik elénekelték nekik az Ároni áldást, kérve rájuk Isten áldását. Ezzel a szép gesztussal léptek be iskolánk közösségébe, a Marianum nagy családjába. Beszédében Ferenc atya kiemelte, hogy milyen fontos a szorgalmas munka, egymás segítése, kapott talentumaink, képességeink fejlesztése. A legfontosabb azonban, hogy nem vagyunk egyedül, Isten és Égi Édesanyánk mindig mellettünk állnak: „Nem tudom, hogy mi vár rám, de azt tudom, hogy ki vár rám.” Ez a gondolat vezéreljen mindannyiunkat ebben a tanévben, és bízva az isteni gondviselésben, biztosan célba érhetünk.

„Urunk! Az új iskolaév kezdetén add nekünk a Szentlélek kegyelmi adományait, hogy a világi tudományokban előre haladva, gyarapodjunk Isten ismeretében és szeretetében is.”

Dornbach Katalin hitoktató