Copyright 2022 - Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola

2022 szeptember 12-től 14-ig tartott az utolsó gimnáziumi osztálykirándulásunk.

Hétfőn délelőtt indultunk el Kelenföldről Pécsre vonattal, a szálláshelyünk pedig a felújított Ciszterci Ház volt.

Mind a három nap nagyon tartalmas volt, tele programokkal, amiket osztályfőnökünk gondos utánanézésének köszönhetünk.

Az első nap főbb látványosságai a Dóm és a Dzsámi voltak, ezen kívül az útközben látott apróbb nevezetességeknél is megálltunk egy pár szóra.

Második nap délelőttjén ellátogattunk a Zsolnay-negyedbe, ahol részt vettünk egy VR-játékon és kézműves cukorka készítésen is. Délután két nagyon szép kiállításra mentünk el: először a Csontváry, majd a Vasarely Múzeumot néztük meg.

Végül este a szállás kertjében közösen játszottunk a tábortűz mellett. Utolsó nap délelőttjén még önállóan körbejárhattuk a várost, majd a hosszú vonatút után épségben és sok szép és maradandó élménnyel értünk haza!