Copyright 2023 - Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola

IMG 88de3416910e353b7565a49d90bec52d V 1557550406503



Idén is eljött az a nap, amikor viszonozhattuk a szatmárnémeti gyerekek őszi látogatását.

 

Május 8-án, szerdán indultunk a Marianum elől. Mindenki izgatottan várta a találkozást az ősszel megismert barátjával. A hosszú utat Túristvándiban szakítottuk meg, ahol megnéztük a híres, ma is működőképes vízimalmot, s meghallgattuk a történetét. A határon átjutva hamar a Hám János iskolához értünk, ahol már várták minket a gyerekek és a szüleik. Ezt az első napot mindenki a fogadó családdal töltötte.
Másnap, csütörtökön reggel nyolc órakor buszra szálltunk, s elindultunk Máramarosszigetre. Előtte Szaploncán megálltunk egy rövid időre, mert a faluban van egy érdekes temető, a „vidám temető”, melyben nyolcszáznál is több élénk színűre (főleg kék) festett fakereszt van színes képekkel, gyakran humoros sírfeliratokkal. Utunkat folytattuk Máramarosszigetre, s ott először az Ellie Wiesel múzeumot tekintettük meg. Ez a múzeum a 2016-ban elhunyt zsidó író, egyetemi tanár, politikai aktivista szülőháza, aki túlélte a holokausztot, és1986.ban Nobel.békedíjat kapott. Ezután átmentünk a börtönmúzeumba. Románia leghírhedtebb kommunista börtöne működött itt, a miniszterek börtönének is hívott intézményben raboskodtak a rendszer által nemkívánatosnak tartott politikusok, papok, tudósok, művészek, egyéb értelmiségiek. Az 1990-es évektől a kommunizmus és az ellenállás áldozatainak emlékmúzeumát hozták létre a hajdani börtön épületében. Az egyes cellákat végigjárva a kommunista diktatúra egy-egy időszakáról láthatunk érdekes fényképeket, dokumentumokat, tárgyakat. Az egyik cellában még a Ceauşescu házaspár bronzszobrát is láthatjuk, de itt raboskodott Márton Áron püspök is.
A múzeum megtekintése után ebédig szabadidő volt, majd ebéd után  a közeli Barcánfalvára buszoztunk. Barcánfalván található a Világörökség részét képező régi fatemplom, és a Máramaros legjelentősebb ortodox vallási központja, a teljesen újjáépített barcánfalvi kolostor. Az új kolostort az 1990-es évek elején kezdték el építeni, a munkát kizárólag barcánfalvi mesteremberek végezték, őrizve ezzel a régi hagyományokat is. Nagyon hangulatos volt sétálni a gyönyörű környezetben. Barcánfalvát elhagyva visszaúton megálltunk még rövid időre a máramarosszigeti katolikus templomnál, ahol a plébánián még sós süteménnyel is megvendégeltek minket. 9 óra tájban érkeztünk vissza Szatmárnémetibe.
A harmadik nap szabadidős programmal kezdődött, a gyerekek a vendéglátóikkal rövid városlátogatást tettek a régi városközpontban, fagyiztak,, sétáltak. 11 órára visszaértek a konviktusba, ahol egy nagyon érdekes tűzoltósági bemutató kezdődött. Megmutatták, hogy egy autóba beszorult embert hogyan lehet kimenteni, majd az autót meggyújtva a tűzoltást is megnézhettük, sőt, aki szerette volna maga is kipróbálhatta a tűzoltó fecskendő használatát.
Ezután már csak az ebéd volt hátra, majd a búcsúzás,s indulás Érdre. Fél hét környékén érkeztünk haza, kicsit fáradtan, de ismét sok élménnyel gazdagon.

Frank Tiborné